2011. május 24., kedd

ÍRTÁS TÁBOR

A Szépírók Társasága kortárs irodalmi alkotótábort szervez középiskolásoknak és egyetemistáknak augusztus 1-7. között Visegrádon, a Mogyoróhegyi Erdészeti Erdei Iskolában.

Az Ir(T)áS (Irodalmi Tábor Stb) – a Szépírók Társasága Kortárs irodalmi alkotótáborának – célja, hogy közelebb hozza a fiatalabb korosztály (középiskolások és egyetemek, főiskolák hallgatói) számára a kortárs magyar nyelvű irodalmat, megismertesse őket a legfontosabb hagyományokból kinövő aktuális irányzatokkal, kánonokkal, alkotókkal, és mindezeken túl lehetőséget biztosítson önálló alkotásra is.

A tábor ideje alatt a részvevők közösen is hallhatnak előadásokat neves hazai és határon túl élő előadóktól, a nemzeti identitás, kulturális különbségek és sztereotípiák, a kétnyelvűség, vagy épp a fordítás kérdéséről. A közös előadások célja, hogy középiskolai kerettanterven túli, szélesebb és aktualizált képet kapjanak az irodalmi hagyományok folytonosságáról, összefonódásáról, nemzetközi kapcsolatokról, a fordítás nehézségeiről, az internet adta lehetőségekről, a nyomtatott folyóiratok spektrumáról, vagy a kortárs magyar drámákról.

A szemináriumi keretek között a fiatalok önálló feladatokat valósítanak meg különböző műfajokban, amelyekhez mentoraik nyújtanak segítséget, adnak útmutatást. A közös szöveggondozás után (a tábor végén) a csoportok bemutatják egymásnak a tábor alatt készült, és itt javítgatott műveiket, amit egy szakmai, független zsűri fog elbírálni.

Meghívott vendégek: Balázs Imre József, Barak László, Cserna-Szabó András, Háy János, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Karafiáth Orsolya, Nagy Ildikó Noémi, Varró Dániel

A csoportokat mentorálja: Bíró-Balogh Tamás, Csapody Kinga, Jenei László, Szabó Tibor Benjámin

A tábor díja 25 000 Ft, ami magában foglalja a szöveggondozást és a szemináriumi munkát képzett mentorok segítségével, meghívott neves írók, költők, irodalmárok előadásait, valamint a szállást és étkezést (napi háromszori étkezés, augusztus 1-jén ebéd és vacsora, 7-én csak reggeli). A résztvevő az utazást Visegrádig maga oldja meg, annak költségeit nem tartalmazza a részvételi díj. Visegrád központtól a táborhelyre feljutásban segítünk.
Igény esetén lehetőséget biztosítunk részletfizetésre is. Az első részlet – 15 000 Ft – befizetésével a jelentkező biztosítja helyét a táborban. Ennek befizetési határideje legkésőbb június 15. A fennmaradó 10 000 Ft befizetésének határideje július 15.

Információkat kaphatnak:Csapody Kingától 06 20 335 9793

csapodykinga@gmail.com
www.szepiroktarsasaga.hu
http://irtastabor.blog.hu

vagy keressenek minket a Facebookon :Ir(T)áS tábor néven!

Nincsenek megjegyzések: