2008. november 17., hétfő

Elhunyt Gyurkovics Tibor

Gyurkovics TiborEgy hónappal 77. születésnapja előtt elhunyt Gyurkovics Tibor Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, pszichológus.

Az újabbkori magyar irodalom egyik legeredetibb egyéniségének tartják. Önmagáról azt mondta: azért lett költő, mert embernek nem vált be. 15 éves kora óta írt, első verseskötete 1961-ben jelent meg. Versek mellett regényeket, elbeszéléseket, lírai esszéket, színműveket és publicisztikát is írt.
1972-ben a Pesti Színház mutatta be Nagyvizit című darabját, amelyről Várkonyi Zoltán a legendás színházigazgató, rendező azt mondta: „Megszületett a magyar abszurd”. A színházi előadás óriási siker volt, tévé felvétel is készült belőle. Szinte az egész ország látta. Számomra nagy élmény volt ez az előadás, hiszen nagyszerű színészek alakították a nagyszerű karaktereket! 2003-ban újra bemutatták a Madách Színházban, de voltak vidéki előadások is.

1991-től állandó résztvevője volt a Lyukasóra című tévéműsornak, 1992-től pedig a Lyukasóra című folyóirat alapítója és szerkesztőbizottsági tagja. Verseskötetei könyvtárunkban is megtalálhatóak.

A Lánchíd rádióban a Parnasszus című műsorban Pintér Edina mellett Gyurkovics Tibor méltatta a magyar irodalom egy-egy jeles képviselőjét. Jellegzetes hangja, beszédstílusa élvezetessé tette ezeket az adásokat számomra.

Sármezeyné Tibay Klára

Nincsenek megjegyzések: