2008. szeptember 19., péntek

Iskolai könyvtárak világhónapja - Felhívás!

Mint láthatjátok- ez oly fontos, hogy már nem csak egy napig tart- hanem egy hónapig!!!

Felhívás


A debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Könyvtára, valamint az iskola diákjai és pedagógusai, a Könyvtárostanárok Egyesülete felhívással fordul Magyarország és a határon túli magyar iskolák könyvtáraihoz, könyvkiadókhoz, az iskolák és óvodák diák- és tantestületéhez

Az Iskolai Könyvtárosok Nemzetközi Szervezetének (IASL) elnöke, dr. Blanche Wolls 1999-ben intézett felhívást az Nemzetközi Iskolai Könyvtári Nap megszervezésére.

Erre 1999. október 18-án került sor. Azóta minden év októberének negyedik hétfőjére hirdették meg ezt a napot, évente más-más témát választva. Ebben az évben azonban történt egy kis változás.

2008-ban október hónapot jelölték ki az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapjává,

melynek szlogenje:

Művelődj és tanulj iskolád könyvtárában!

A cél, hogy a világ különböző iskoláiban a diákok, a tanárok, a szülők, az iskolafenntartók, az önkormányzati képviselők, a sajtó stb. számára szervezett programokkal irányítsuk rá a figyelmet az iskolai könyvtárakra, melyek fontos szerepet töltenek be az információszerzés és feldolgozás módszereinek megtanításában, hogy azután az egész életen át történő tanulás, a szüntelen megújulás nélkülözhetetlen eszközeivé váljanak. Ezt a törekvést az Európai Unió is preferálja.

Az iskolai könyvtár a család után - vagy helyett - teremt lehetőséget az információs társadalommal való ismerkedésre, és a szellemi munka szépségeinek ízlelgetésére. Mindemellett hátrányokat kompenzáló és közösségformáló erő.

Nemzetközi összefogással, mások tapasztalatainak, ötleteinek megismerésével a mi munkánk is eredményesebbé, közös projektek végzésével pedig sokkal érdekesebbé válhat.

Ezért várunk mindenkit, aki úgy érzi, hogy fontos számára a jövő nemzedékének nevelése, élményhez juttatása ezen a területen. A világ országaiból sokan kapcsolódtak már be (pl. Pakisztán, Kanada, India, Ausztrália, Belgium, Kína, Brazília), de Európa keleti feléből iskolánk volt az első résztvevő. Azóta szerencsére bővült a csatlakozók köre kelet- és közép-európai országokkal, külön örömünkre határon túli magyar iskolákkal is (Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda és környéke, Kassa), s remélhetőleg ez a folyamat tovább folytatódik.

A résztvevő iskolai könyvtárak visszajelzései alapján sikeres, érdekes, hasznos programokat szerveztek a kollégák, és kialakult a nap magyarosított elnevezése is: Iskolai Könyvtári Világnap, melyet ettől a tanévtől kezdve az Iskolai Könyvtárosok Nemzetközi Szervezetének javaslatára Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapjává változtattak.

Kérünk tehát mindenkit, aki az előző években már csatlakozott vagy ebben az évben szeretne csatlakozni hozzánk, jelezze azt az alábbi címen a következő adatok feltüntetésével:

Iskola neve, címe, telefonszáma

A programfelelős neve, e-mailje

A tervezett program rövid leírása (lehetőleg angolul is!)

A mi elérhetőségünk:

Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Könyvtára

4031 Debrecen, Angyalföld tér 4.

Tel/fax: 52/446-542

Programfelelős neve: Seressné Barta Ibolya (biboly.s@gmail.hu)

Amennyiben nincs Internet elérési lehetőségetek, akkor a címünkre elküldött adatok alapján szívesen regisztrálunk benneteket.

Az eseményeket a Dömsödy Andrea által elkészített magyar honlapon regisztrálhatjátok:

http://www.ktep.hu/vilagnap/vilagnap.php

Egyúttal megköszönjük mindazon kollégáknak a munkáját, akik évek óta rendkívül érdekes programokkal kapcsolódnak a felhívásunkhoz.

Milyen tevékenységeket javasol az IASL?

  • Készítsenek a diákok könyvtári újságot
  • Tervezzék meg a diákok a nap emblémáját, készítsenek könyvjelzőket, könyvtárt népszerűsítő plakátokat. A legjobbakat küldjék el az ISDL (International School Library Day) címére, hogy kikerülhessenek a weblapra.
  • (e-mail: iasl@rockland.com weblap: www.iasl-slo.org/isdl.html)
  • Interjúk, riportok készítése szülőkkel, tanárokkal, diákokkal arról, hogyan változott az iskolai könyvtár az évek során, milyen élményeik vannak. Esetleg fotókiállítás szervezése
  • Publikálják a rendezvényeket az iskola weblapján, s ennek elérhetőségét küldjék el az IASL e-mail címére, hogy a világhálón összegyűjtve bárki könnyen rátalálhasson.
  • Vegyék fel a kapcsolatot pl. e-mailben a világ különböző országainak iskolai könyvtáraival, diákjaival, és működjenek együtt valamilyen témában.
  • Lehetséges szponzorok felkutatása, meghívása, akik a könyvtár fejlődését segíthetik.
  • Nyílt nap szervezése, ahová szülőket, képviselőket, újságírókat is meghívnak. Bemutatják a könyvtár és az iskola munkáját, tájékoztatnak a forrásokról és arról, ami hiányzik.
  • Iskolai könyvtárosok számára szemináriumok, szakmai tapasztalatcserék szervezése

Ez csak néhány ajánlás, melyhez - szerintünk a magyar iskolai könyvtárosok - számtalan más programot tudnak még javasolni és megvalósítani. Érdemes böngészni a www.vorosmarty-debr.extra.hu könyvtári aloldalait; a Könyvtáros Tanár blogot http://konyvtarostanar.klog.hu , illetve a világnap oldalait: www.ktep.hu/vilagnap.

Az első évben egyedül indultunk, azóta bővült a "családunk", "terebélyesedett a fa". Reméljük, hogy ebben az évben még többen fogjuk Magyarországot képviselni ezen a napon, és felhívásunkhoz sokan csatlakoznak. Bízunk benne, hogy folytathatunk egy szép, immár hagyománnyá váló rendezvénysorozatot, melynek során minden év októberében még nagyobb figyelemmel fordul a világ az iskolai könyvtárak felé.

A Könyvtárostanárok Egyesülete is szárnyai alá vette ezt a programot, és az egyesület segítségével tavaly már egészen széles sajtóvisszhangot kapott a program.

Az egyesület kezdeményezésére újra közös pályázatot hirdettünk ebben az évben, s reméljük, hogy hagyománnyá válhat ez is.

Debrecen, 2009. szeptember 10.

Dr. Széles Dezsőné

Igazgatónő

Seressné Barta Ibolya

Könyvtárostanár,

Iskolai könyvtári szakértő

Bondor Erika

Könyvtárostanárok Egyesületének

elnöke

Nincsenek megjegyzések: