2010. március 19., péntek

Van veszíteni valód? Veszíts el egy könyvet!

2010. március 25-én, a Veszíts el egy könyvet! játék második
évfordulóján ismét nagy könyvelhagyó napot szervez tizennégy hazai
könyvtár - hat könyvkiadó segítségével - szerte az országban.

A márciusban kétéves játék szabályai egyszerűek: ha valaki szeretne
bekapcsolódni, nem kell mást tennie, mint kiválasztani egy könyvet
saját gyűjteményéből, majd miután regisztrálja azt a http://veszitsel.konyvtar.hu/
weboldalon, az így kapott elveszítő nyilatkozatot (rajta a könyv saját
azonosítójával) beragasztja a könyvbe, és "elveszíti" egy forgalmas
helyen. A megtaláló az elveszítő nyilatkozat alapján rögtön tudni
fogja, hogy a könyv egy játék része, és már csak rajta múlik, hogy a
megtalálást jelzi-e a játék honlapján.

2010. februárjában a megtalálási arány 40%-os volt (20 elveszített és
8 megtalált kötettel). A játék indulása óta 2010 márciusáig több mint
2800 kötet veszett el, és talált új olvasóra (ebből az elmúlt egy
évben, mióta a játék az új oldalra költözött, valamivel több, mint
2100).

Az országos könyvelhagyó napot először tavaly március 25-én hirdette
meg a szervező orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár. Az elsődleges
cél az volt, hogy a születésnapot minél több könyv elvesztésével
ünnepeljék meg a játékkal szimpatizálók, egy olyan akció keretében,
melyre azok is felkapják a fejüket, akik a játékról korábban talán még
nem is hallottak. Tavaly 249 könyv veszett el ezen a napon (a
könyvelhagyásokról szóló tudósítások itt olvashatók: http://blog.justhvk.hu/?p=1337).

A célok idén sem változtak: legyen egy nap (március 25.), amikor a
Veszíts el egy könyvet! játék jegyében sok - lehetőleg minél több -
könyvszerető ember elveszíti egy kedves könyvét, hogy azt más
megtalálhassa, elolvashassa, és később újra elveszíthesse.

Március 1-jén a könyvtár blogján egy szokatlan játék indult, ami
afféle beharangozója és kedvcsinálója is a nagy könyvelhagyó napnak.
Az orosházi könyvtár népszerű könyves bloggereket kért meg arra,
írjanak egy-egy bejegyzést egy kedves könyvükről, amit aztán az
olvasók - elolvasásra, majd újbóli elveszítésre - meg is nyerhetnek. A
könyves bloggerek akciójáról itt olvasható részletesebb bejegyzés:
http://blog.justhvk.hu/?p=2668.

Ami a programokat illeti, a nagy könyvelhagyó napot Orosházán március
24-én egy közös könyvelvesztés előzi majd meg. Délután 3-ra várják az
önkéntes könyvelhagyókat a könyvtárba, akik ezúttal a "hagyományos"
elveszítés mellett célzottan is hagyhatnak el könyveket. Az
elvesztendő könyvek egy részét a szervezők ugyanis a játék honlapján
történő regisztrálás után az orosházi Városi Kórház gyermekosztályán
hagyják majd el. A kis megtalálók a gyógyulást követően a könyveket
ismét elveszíthetik majd - akár újra a gyermekosztályon, akár a saját
településük egyik játszóterén.

Március 25-én lesz a nagy könyvelhagyó nap. Az akcióba bárki, bárhol
bekapcsolódhat egy elveszítendő könyvvel. A 14 szervező könyvtár és a
kiadók jóvoltából több településen biztosan lesznek elveszett
könyvek.

Nincsenek megjegyzések: